Beindult a szőlőőr. Új dimenzióba került az előrejelzés.

   

Beindult a Szőlőőr

Rákaptak a borászatok a Szőlőőrre, amióta a fejlesztők bekerültek a legjobb nyolc közé az Intel technológiai versenyén. A védelmi rendszert, amely szenzorok és szoftverek segítségével segíti a termesztőket az ültetvények gondozásában, olyan neves borászatoknál telepítették, mint a Sauska vagy a Royal Tokaji.

Megpezsdült az élet a hazai startupvilág egyik legnagyobb idei sikerét felmutató QuantisLabs Kft.-nél. A Szőlőőr – Smartvineyard –nevű rendszert kifejlesztő vállalkozás iránt alaposan megnőtt a befektetői – és a felhasználói – érdeklődés azt követően, hogy októberben húszezer pályázó közül sikerült bekerülniük a legjobb nyolc közé az amerikai technológiai óriás, az Intel versenyén.

Érzékelőkkel folyamatosan nyomon követik a környezet változását, s azonnal jeleznek, ha a szőlésznek be kell avatkoznia
Érzékelőkkel folyamatosan nyomon követik a környezet változását, s azonnal jeleznek, ha a szőlésznek be kell avatkoznia
Fotó: agroinform.com

A döntő óta több hazai borászatba is telepítettek új berendezéseket, így a Sauska Pincészet villányi és tokaji dűlőire, valamint a Royal Tokaji Borászati Zrt. szőlészetében egy 12 precíziós szenzorból álló új rendszert építettek ki. Külföldi érdeklődők is vannak, de telepített rendszerekről egyelőre nem beszélhetünk. Amerikából már a kereskedők is megkeresték őket, hogy beszállnának a Smartvineyard helyi értékesítésébe. Ez segíthet a cég terjeszkedésében.

A Szőlőőr, amely lényegében valós idejű, percre lebontott információk alapján dolgozó precíz növényvédelmi kontrollrendszer, a szőlőtermesztőket segíti az ültetvények ápolásában. Ha nemcsak a pincékben, de az ültetvényeken is alkalmaznak modern technológiát, az javíthatja a borászatok jövedelmezőségét, hiszen kevesebbet kell költeni növényvédelemre, miközben a javuló minőség miatt nőhet a bevétel. Ráadásul az időjárás okozta kockázatok egy része is kiküszöbölhető.

A rendszer a dűlőkbe 200-300 méterenként telepített precíziós szenzorokból és azok szoftveres kiértékeléséből áll, így – nagyon leegyszerűsítve – a lehető leghatékonyabb permetezést teszi lehetővé a gazdaságok számára, valamint azt, hogy folyamatosan gyűjtsék a klimatikus adatokat. – Sok borászatnál évszázados tapasztalat segíti a szőlőtermesztést, ha ez nincs meg vagy nem teljes körű, akkor jön jól a technológia – magyarázza egy a fejlesztőktől független, frissen ültetvényt vásároló exinformatikus, akinek első dolga volt telepíteni a Szőlőőrt.

A termőterületek jellemzően nem egységesek, ezért néhány tíz- vagy százméterenként eltérő a páratartalom vagy a levélnedvesség, s így különböző mikroklímák alakulnak ki viszonylag kis területen belül. Vagyis egy ültetvényen belül is előfordulhat, hogy a szőlő másfajta gondozást igényel– magyarázta Árendás Csaba, a QuantisLabs ügyvezető-tulajdonosa. Minden egyes szenzor külön-külön figyeli ezeket az adatokat, s érzékeli az esetleges betegségek megjelenését is. Így egy felállított rendszer egy gazdaságon belül nagyon kis területre lebontva képes meghatározni, hol és milyen állapotban van az ültetvény, igényel-e védekezést, s ha igen, akkor milyet. A készülékek percenként mérnek, elvégre a gombás fertőzés kialakulásához négy óra is elég lehet. A hálózat a mérési eredményeket online megküldi a céghez, a szervereken kiértékelt adatok után szinte azonnal tudják jelezni a borász számára, hogy milyen betegség támadta meg a szőlőt, s milyen állapotban van a növény. A gazdaság vezetője ezek alapján el tudja dönteni, hogy kell-e permetezni, s ha igen, mely dűlőkben és milyen mennyiséggel. Tehát önmagában a Szőlőőr alkalmazása nem elegendő, emellett a termelőnek fel kell készülnie az azonnali reakcióra

   www.smartacrestech.com

http://insiderblog.hu/blogzine/2014/12/23/ujabb-tizenket-orszem-tokajban/