MNMK Vas Megyei Területi Szervezete november 27-én tartotta az évzáróját.Átadtuk a miniszter elismerő oklevelét Dr. Grozdits Károly tiszteletbeli tagunknak.

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezetének évzáró összejövetelén került sor a Kamara tiszteletbeli tagjának, Dr. Grozdits Károlynak, Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter által adományozott Miniszteri Elismerő Oklevél átadására.

Az évzáró november 27.-én Kőszegen került megrendezésre a Kőszegi Borok Házában, melynek házigazdája Láng József a Szőlőtermelők és Borértékesítők Szövetkezetének elnöke volt.

A megnyitón Both Gyula elnök köszöntötte Dr. Grozdits Károlyt és elmondta, hogy igazán méltó kezekbe került ez a kitüntetés. Szervezésével alakult meg 1991. február 21-én a Bács-Kiskun Megyei Növényvédelmi Kamara példáját követve a Vas Megyei Növényvédelmi Kamara, melynek elnöki tisztét 1995-ig töltötte be. A jelenlegi szervezeti formában működő Kamara Elnöki tisztségét 2000- től egy cikluson keresztül látta el. Szakmai pályafutása, lelkes kezdeményező készsége máig példa a szervezet számára. Ezután felolvasta Dr. Tarcali Gábor MNMK elnök méltató levelét. A kitüntetés átadása után rövid pohárköszöntők hangzottak el a 78 éves Karcsi bácsi tiszteletére.

Kamarai felterjesztés

Dr. Tarcali Gábor levele

 

Megnéztük a Szőlő Jövésnek Könyvét. Benéztünk a híres Poncichterekbe /Bohnenzüchter („babtermelő”);/, mint megtudtuk Láng Úrtól ezek Soproni eredetüek, Kőszegen a  hauer” (=”kapás szőlőműves”)elnevezés volt. Majd egy finom vacsora mellett borkóstolóval zártuk az évet.  KÉPEK A GALÉRIÁBAN:

1 (19)1 (4)