A permetezőgépek bemérésével egyre több pro és kontra cikk jelenik meg a sajtóban. Egy kicsi elfogultság van mindegyikben, attól függően ki melyik oldalon áll. A VMNK mindig a szakmai objektivitást helyezte előtérbe, most is megpróbáltunk utána járni, külföldön hogyan vélekednek erről.

Meglepetésünkre nem a permetezőgépek műszaki állapota az első. Nem a permetezőgépekkel lehet elkövetni a legnagyobb hibákat, természetesen a gép is fontos, de csak egy eleme a gondos és precíz permetezésnek. Mint majd lejjebb láthatjuk sok mindenre fel kellene készíteni a permetező gazdákat. A VMNK már megtette az első lépéseket az eszközök beszerzésére. Folyamatban van még PH és EC, Am mérő, valamint egy toxin mérő beszerzése, melyekkel a hatékonyságot tudjuk segíteni.

Nagyon ki lett sarkítva ez a permetező bemérés. Az UNIÓ-s 1 oldalas jogszabályból csináltunk 52 oldalt. Természetesen sok fontos dologról szót sem ejtettünk, mint majd látjuk. A permetezők átesnek egy engedélyezési procedúrán, 3-5 év alatt a szórófejek kophatnak el, a szivattyú teljesítménye csökkenhet, de a nyomásmérőn ezt látjuk és korrigálhatjuk. Dolgozunk 30-40 éves jól karbantartott gépekkel, de sok mindent még nem tudunk, hogy hol rontunk el egy védekezést, hol növelhetnénk a hatékonyságot.

A PERMETEZÉS HATÉKONYSÁGA ÉS RIZIKÓ FAKTORAI

  1. Operátor, szakértő/alkalmasság és hozzáállás/

– diagnosztizálni a problémát

– figyelemmel kísérni a problémát

– ellenőrizni a problémát

– ellenőrizni az eredményeket

Mindenképpen ez a legfontosabb szakasz. A kártevő ellen a legalkalmasabb szer kiválasztása. Ez engedélyezve legyen a kultúrában.

  1. 2.Készítmény(dózis és Hatásjavítók)

A dózis beállítása az első ponttal egyenértékű. Az elsodródás gátlók a környezetért felelnek, mások a víz keménységének csökkentésével a hatékonyságot növelik.

  1. 3. Termék: Hatásmechanizmus (időzítés)

          megcélzott kártevő érzékenysége

          a készítmény hatásmechanizmusa

          MVI, ÉVI

  1. 4.Cél(sűrű lombozat, méretezés és hely)

Lényeges a lomb nagysága, a területi viszonyok. A kijuttató víz növelése, vagy a cseppméret csökkentése segíthet a kártevő elérésében.

  1. 5.Időjárás

          a szél sebessége és iránya

          hőmérséklet, relatív páratartalom

       Az elsodródás még mindig az egyik legnagyobb környezetszennyező hiba. Ha a relatív páratartalom kevesebb, mint 40 százalék, és / vagy a hőmérséklet meghaladja a 25 ° C-ot nem permetezünk, mert ekkor keletkeznek a perzselések, és sok esetben a szer is hatástalan lesz, vagy csökken a hatása.

  1. 6.Felszerelés/ Permetezőgépek
    1. A permetezőgép kiválasztása az adott feladathoz

/ hagyományos, levegő rásegítéses, axiál ventillátoros, turbinás, keresztáramú ventilátor meghajtású tornyok és a multi-fan rendszerek stb./

  1. Air-Assist (tájolás, mennyiség és sebesség)
  2. légterelők
  3. Spray Quality (minta, cseppméret, nyomás és a szórófej iránya)
  4. A szórófejek megválasztása/ 150 fokos szórófej lejjebb helyezhető, csökken az elsodródás/
  5. 7.Módszer

A címke szerinti felhasználás jogi dokumentumként kezelendő. Kerüljük az aluldrozirozást, ezzel csökkentjük a rezisztencia kialakulását. A szerrotáció fontosságára is felhívjuk a figyelmet.

  1. 8.Permetezés technika

          Cover permetezés (vagy kétirányú permetezés)

          Border permetezés ( növényvédőszert csak kb. 20m szélességben a tábla körül használunk a betelepedés megelőzésére)

  1. 9.Haladási sebesség (Work Rate)

A nagy sebesség miatt a gép mögött nem kívánatos légáramlatok keletkeznek, nőhet az elsodródás.

  1. Hordozók/ez leggyakrabban a víz/
    1. A.Nagy térfogatú permetezés

Nagy térfogatú permetezés (> 2000 liter / ha egy nagy sűrűségű gyümölcsös, 500-1000 l / ha szőlő/

  1.      B.Kis térfogatú permetezés

Kis cseppek, növekszik az elsodródás.

  1. 11.Dózisteljesítmény

Növény, szer, vízmennyiség, dózis, ehhez a sebesség. A dózis tartása, autómata sebesség, változtatható fúvókák, dózistartó fúvókák.

  1. 12.Crop-adaptált permetezés (CAS)

Ezek permetezési modellek, melyek figyelembe vesznek egy csomó paraméter: növény, kártevő, ár, dózis stb. Némelyik Figyelembe veszi a fenológiai stádiumokat.

PACE +

TRV

UCR l/ombkorona típusát is figyelembe veszi/

Ontario options

 002index

  1. Jason Deveau – Application Technology Specialist/OMAFRA

névtelen