III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow – Mezőfalva 2019. május 23-24. 

Az ingyenes rendezvény 60 hektáron mutatta be Mezőfalván a szakma gépcsodáit és növényeit, összesen 150 kiállító várta az érdeklődőket. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége azzal a céllal rendezte meg immár harmadik alkalommal a szántóföldi napokat, hogy a magyar gazdák megismerhessék az újabb technológiákat.

Győrffy Balázs, a NAK elnöke elmondta, hogy a gazdák nem érnek rá fesztiválozni, de szükségük van arra, hogy naprakész információikkal rendelkezzenek a korszerű technológiákról, ezért kezdeményezték a Közép-Európában is egyedülálló szántóföldi napok eseményt.

Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg a rendezvényt. A termőföld vásárlással kapcsolatban azt az ígéretet tette, hogy a kormány csak olyan szabályozást támogat, amely nem teszi lehetővé a magyar termőföld jogi státuszának megváltoztatását. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy nehéz tárgyalásokra számít mind Brüsszelben, mind Magyarországon az agrárerőforrások eloszlásáról a kis-, a közepes és a nagyvállalatok között. Álláspontja szerint nem szabad úgy szétosztani a forrásokat, hogy ne maradjon elég erőforrás a kicsi és a közepes agrárszereplőknek, rájuk kell helyezni a támogatások súlypontját. Kérte a gazdákat, hogy az EP-választáson támogassák a Fidesz-KDNP jelöltjeit.

Jelen volt a rendezvényen dr. Nagy István agrárminiszter is.

Mintegy 25 méter hosszúságú talaj szelvényben lehetett megtekinteni a talajművelő eszközöket. A tanácskozások zöme az erdőkről szólt.

Láttunk egy új vegyszer betöltő mobil berendezést, és sok sok gépet.

Megtekintettük a NÉBIH fajtasort Póczik Miklós, állomásvezető NÉBIH MGEI  tagtársunk vendégeiként.

Both Gyula elnök és Vajkovics Balázs alelnök tett eleget a VMNK meghívásoknak. Fontos tárgyalásokat is folytattak a rendezvényen.

VMNK

IMG 6608 (Másolás) IMG 6610 (Másolás)
IMG 6611 (Másolás) IMG 6620 (Másolás)
IMG 6622 (Másolás) IMG 6627 (Másolás)
IMG 6626 (Másolás) IMG 6631 (Másolás)
IMG 6633 (Másolás) IMG 6623 (Másolás)
IMG 6639 (Másolás) IMG 6641 (Másolás)
IMG 6645 (Másolás) IMG 6637 (Másolás)
IMG 6628 (Másolás) cimnak