A közterületi növényeink, aktuális növényvédelmi teendőiről szóló 4./2020. hírlevél – Zsigó György

 

Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken                                                                 2020. évi 4. levél

► A korábbi hetek szárazsága ellenére – vagy éppen amiatt – a levéltetvek nagyon elszaporodtak. A néhány milliméteres esők a növényeket egy kicsit ugyan felfrissítették, a pára viszont újabb lökést adott a tetveknek. Több faj gazdacserés, elhagyja a fertőzött fák, bokrok hajtásait, tehát megszűnik a fertőzés. Ugyanakkor a lágyszárú növényekre költözhetnek pl. gyomokra, egynyáriakra, így ott is megjelenhetnek ahol eddig nem volt fertőzés. Közterületen engedélyezett hataónyago pl. az acetamiprid, a deltametrin és a paraffinolaj. A fotón látható torzult vesszők a levéltetvek előző évi kártételéről, szivogatásáról tanúskodnak.

Az idén a legtöbb lakossági bejelentés a bodza-levéltetűről szólt. Ez is egy elköltöző faj, gyomokon, egynyáriakon pl. szegfűn, ernyősvirágzatúakon találkozhatunk vele később. Érdemes türelemre inteni a panaszosokat, nem tart örökké a mézharmat csöpögése. Különben sem lehetne a virágzó bodzát permetezni, szörpnek gyűjtik a helybeliek és a méhek is látogatják. (Egy erdész kollégám szerint erőszakosan terjedő gyomfa. Egyáltalán fának tekinthető? Hol érdemes megtartani közterületen ezt a bokrot?)

► Befejeződött a vadgesztenyelevél-aknázómoly első nemzedékének a rajzása. A kezeletlen fákon már 1cm átmérőjű aknák is láthatóak. A csapdáinkkal továbbra is követjük a moly fejlődését, adataink megtalálhatóak pl. a https://magyarnovenyorvos.hu/novenyvedelmi-elorejelzes/zsigo-gyorgy-elorejelzesei/vadgesztenye2020 oldalon. A második generáció ellen is védekezni kell, a tojásrakás előtt már le kell fedni a leveleket a rovarölő szerrel. A jó szeműek majd szabad szemmel is felfedezhetik a levél színére az erek mellé tojt petéket. Fotó.

1.jpg 2.jpg 3.jpg

► Továbbra is a viták kereszttüzében áll a törzsinjektálás. Környezetkímélő eljárás, a lakosok egészségét sem veszélyezteti. Ugyanakkor baktériumokkal, gombákkal befertőződhetnek a fúrt sebek. Nyomós ellenérv. A kecskeméti kollégák fúrás előtt lekaparják a vadgesztenye kéregpikkelyeit. A letisztított, gyorsabban megszáradó felület kevésbé tetszik a kórokozóknak. Sikerült lecsökkenteniük a sebfertőzések számát.

► Május 19-én felszereltük a selyemfényű-puszpángmoly csapdáinkat is. Az ország nyolc pontján követjük a rajzásukat és majd jelezzük Önöknek a hernyók kelését. Tavasszal nagyon eltérő méretű lárvákat láttunk a növényeken, ami azt jelenti, hogy elhúzódó volt az áttelelő lárvák ébredése. Éppen ezért valószínűleg elhúzódó lesz a lepkék rajzása, párzásuk és a tojásrakásuk is. Nem biztos, hogy az előző évekhez hasonlóan, viszonylag azonos időpontban jelennek meg a nyári nemzedék hernyói. Ezért azt javaslom, hogy szereljenek fel csapdát a kezelésükre bízott buxusok közelében. Figyeljék az országos adatokat és amint emelkedik a befogott lepkék száma, sűrűbben ellenőrizzék a saját előrejelző eszközüket. A növényorvosuk a helyszíni fogások alapján tudja meghatározni a permetezés időpontját. (Megrendelhető a www.csalomoncsapdak.hu oldalon.)

► A tavalyi évhez képest sokkal kevesebb hernyófészkes galagonyát látok. Ma hívtak először egy nagyméretű fához, melynek négy ágvégén megjelentek a pókhálós molyok 10-20 cm-es szövedékei, bennük a hernyókkal. Nem kell elkapkodni a permetezést, ez a károsítási szint még nem veszélyezteti a fa egészségét. Amennyiben beindulnak a hernyók és további ágakra is átterjednek, akkor meg lehet rendelni a munkát.

Gyakran csak akkor jut el hozzánk a bejelentés, amikor már kiürültek a hernyófészkek, mert már bebábozódtak a lárvák. Ebben az esetben csak pénzkidobás és felesleges környezetterhelés lenne a permetezés. Ezt meg kell értetni a bejelentőkkel is. A lepkék nyári rajzása után már csak jövő tavasszal talákoznak újra a hernyókkal.

Budapest, 2020. május 21.                                 Üdvözlettel:                                             Zsigó György, NMNK