Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Vas Megyei Területi Szervezete, NAK Vas Megyei Szervezete, Vasi Búzatermelőkért Egyesület közös működtetésével új előrejelzési informatikai rendszer került kidolgozásra. Három modul került mos fel a honlapunkra, de folyamatban van egy negyedik modul is, amely a METOS készülékek alapján ad előrejelzést.

Az egyes modul a megye közel ötven pontján fog sárga tálak alapján valós idejű monitoringot adni, de a fontosabb szőlő és gyümölcs területeken a feromon csapdák, fénycsapdák adatai is megjelennek a térképeken.

A kettes modul a Pest Monitor, amely a rendszer alapja volt, az új és az invazív kártevők, gyomok figyelését fogja végezni a megyében. Ehhez majd kérjük tagjaink segítséget is, ha valaki eddig bármi szokatlant lát jelezze nekünk. Ebben segítségünkre lesz a Kormányhivatal is.

A hármas modul a méhészékkel közösen fog üzemelni. Egy úgynevezett méh foglalási, repülési térkép fog működni, amelyen látható lesz merre vannak méhek, kié a méh család stb. Nagyon fontos lenne, hogy figyeljünk egymásra, hiszen a gazdáknak szüksége van méhekre, a méhészeknek a méh legelőkre. A rendszer is ezt hivatott segíteni. Erről szándék akarat jött létre a honlap üzemeltetők, és a méhész szövetségek között .

A honlap jobb oldalán már működik a Béta verzió!!!

2021.02.12.- én.

 

VMNK Both Gyula 2021.02.14.