KERTBARÁT MAGAZIN 2021.04.01. ZSIGÓ GYÖRGY ROVATA

nyito_02

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 7. felhívás

Nem emlékszem olyan évre, hogy a tavaszi lemosásról szóló felhívásom, még két hónappal később is aktuális lenne. Az idén, néhány gyümölcsfajtánál még most is elvégezhető. A hűvös és száraz tavasz lelassította a növények fejlődését. A tafrinás és virágfertőző moníliás levelem sem vesztett az időszerűségéből…

Ebben a tájékoztatóban néhány teendőről és az ammónum-nitráttal kapcsolatos friss hírről írok.

► Ma még a téli búvóhelyén fotóztam a selyemfényű-puszpángmoly kis hernyóját. Az ágak csúcsán található, összeszőtt levélkéket bontottam ki. Már ébren volt, mozgott. Az elkövetkező napokra meleget ígérnek, a lárvák végleg elhagyják a fészküket és rágni kezdenek. Éhesek! Most még metszőollóval lecsipegethetőek a hernyófészkek, a szétmászásuk után már csak permetezéssel védekezhetünk ellenük. A kis lárvák ellen a bioban is engedéylezett Dipel DF, később ajánlom a Mospilant, pl. a Decissel vagy a Karatével kombinálva. A kívülről beköltöző lepkék és a nyári és őszi nemzedékei miatt egész évben figyelni kell a bokrainkat.

► Úgy tűnik, hogy az enyhe, hómentes télen sem szoktak le a gyümölcsfák megrágásáról a vadak. Ebben az almásban, a tavalyi, már barnuló rágásnyomok mellett az idén, kora tavasszal is otthagyta a fognyomát talán éppen az az őzbak, melyről nyáron videófelvételt is csináltam (https://www.youtube.com/watch?v=Cy-fBfA_7_Y). Egyre több nagyvad kerülgeti a kertjeinket, a kerítés a legbiztosabb (az egyetlen?) megoldás.

Hogyan irtsam ki az ibolyát a gyepemből? – kaptam a kérdést, a szép gyepre áhítozó szomszédomtól. Nekem tetszik, én nem bántanám -válaszoltam neki, de elfogadtam, hogy ő főleg fűfajokból álló pázsitot szeretne. A tövek kiszedéséről, kiszúrásáról hallani sem akart a dereka miatt, így a vegyszeres gyomirtózás maradt megoldásként. A széleslevelűeket (kétszikűeket) elpusztító hatóanyagokat megtalálják a műtrágyaszemcsék felületére felvíve pl a Substral gyomirtó szer gyeptrágyával nevű készítményben illetve a gyomirtó szerekben. Ilyen pl. a Colombus EC mely Bofix garden néven is kapható és a Dicophar.

A felmelegedő időjárásunk miatt egyre több délről származó rovarfaj telepdhet meg nálunk. Az ibolya elterjedése is a melegebb, hosszabb ősznek köszönhető. Már ekkor csírázik, tavaszra megerősödik, virágzik és sok magot érlel. Néhol a búzában is gondot okoz! Ehhez hozzájárul az is, hogy a klasszikus gabona gyomirtók hatástalanok ellene. A szomszéd, a felsorolt készítményektől sem várhat azonnali hatást…

► Egy új EU rendelet értelmében, lakossági felhasználó nem vásárolhat olyan terméket aminek a N tartamában 16% vagy attól több ammónium-nitrát található. Ezek pl. az Ammónium-nitrát, a Pétisó, a Cropcare 23-7-7, a Compo Novatech 24-5-5. Szerencsére maradt még a házikerteseknek pl. az NPK 15-15-15 illetve  a Péti mészsó ami 15,9% nitrogént tartalmaz. A karbamid tartalmú termékek is megvásárolhatóak.

C:\Users\Zsigó György\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\20210331_093526.jpg C:\Users\Zsigó György\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\20210314_081007.jpg C:\Users\Zsigó György\AppData\Local\Microsoft\Windows\Temporary Internet Files\Content.Word\20210327_173918.jpg

„Kicsi a kertem, sok a virág, sietnem kell, várnak az ibolyák!” Ezzel a rövid locsolóverssel és az ibolya fotójával kívánok jó egészséget és jó kertészkedést mindannyiuknak! Budapest, 2021. március 31. Zsigó György, NMNK

A Hermes ÁFÉSZ üzleteiben a felhívásokban megemlített növényvédő szereket is megvásárolhatják és növényvédelmi szaktanácsot is kaphatnak! http://www.hermesafesz.hu/uj/boltjaink.php