KERTBARÁT MAGAZIN 2021.11.21. ZSIGÓ GYÖRGY

 

Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 24. felhívás

Érdemes közelebbről is megvizsgálni a lehullott gyümölcsöket, leveleket! Az őszi fertőzés nagyságából, a kórokozók és kártevők következő évi károsítására is következtethetünk.

► A bíborszínű eszelény gyönyörűen csillanó, 4-6 mm-es ormányos bogár, a talajból kora tavasszal mászik fel a fákra. Főleg az almán és a kajszin károsít. A rügyeket, majd a virágokat, a fiatal terméseket rágja meg. A kis gyümölcsökbe helyezi a tojásait, melyek belsejét a kukacok kirágják. A lárvák a kifejlődésük után a talajba vonulnak bábozódni. Itt alakulnak át imágóvá, ezekkel találkozhatunk majd a következő tavasszal a fán, tehát egy nemzedékes. A társaság egy része azonban nyár végén is felébred és az érésben lévő almákon ún. telelési táplálkozást folytat. A tavaszi és a nyári rágások begyógyult sebeit láthatják a bal oldali fotón, Golden almán. A hullott gyümölcsök 30-40 %-án megtaláltam a kártételét, tehát 2022-ben már korán tavasszal figyelni kell a bogarak megjelenését, illetve kárképét, a lyukas rügyeket.

► A középső fotót elküldtem Pénzes Béla professzor úrnak. Köszönöm a segítségét, idézek a leveléből. „A poloskaszagú almadarázs lárvája amikor kikelt a tojásból az epidermisz alatt egy sekély, félkör alakú aknát készít. Ha ilyenkor éri valami a lárvát, akkor nem tudja a magházat kiüregesíteni és így megússza a gyümölcs. A fotón látható korábbi lávajárat a gyümölcséréskor egy félkör alakú parás csík formájában látható.” Egy nemzedékes, a virágzás környékén rajzik ki a talajból. Tehát az életmódja és a kártétele is hasonló a szilvában élő rokonához. Valószínű, hogy az előrejelzésére is beválik az a fehér színű ragacslap, mellyel a poloskaszagú szilvadarázs tavaszi megjelenését figyeljük meg (www.csalomoncsapdak.hu).

Szőlő és gyümölcsfélék növényvédelme online

„A jó kertész télen sem tétlenkedik. Tanul és karbantartja a szerszámait.” Az egyik kertbarát körben indította az előadó ezekkel a mondatokkal az előadását. A keresőbe beírtam: „a jó kertész télen” szavakat és sok hasznos oldallal találkoztam. Böngésszenek Önök is! Néhány cikket, videót kiemelnék a kínálatból.

– A felhívások biokertészeknek szóló változatait megtalálják a biokutatas.hu-n. Ezekben csak a bioban engedélyezett készítmények szerepelnek. Ugyaninnen sok hasznos kiadványhoz is hozzájuthatnak.

– A legkényesebb szerszámunk, a metszőolló karbantartásáról ír egy hasznos összefoglalót a Magyar Mezsgye.

-A lakásba jutott márványos poloskák csapdázásáról olvashatnak itt. Állítólag az USÁ-ban a szomszédok fogadásos versenyeket is rendeznek. Ki fog egy éjszaka alatt több poloskát?

– Már több száz felvételt készítettünk a gazdabolt.tv-re, sőt 2021-ben az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet kérésére már biotermesztői változatban is elérhetik a felhívásokhoz kapcsolódó kisfilmeket. Lépjenek be a YouTube-ra és írják be a keresőbe a gazdabolt.tv illetve az ÖMKI szavakat. Iratkozzanak fel a YouTube videóikra és folyamatosan kapják majd a kisfilmeket.

– A felhívások alapján összeállítottam egy füzetet, mely szponzorunk, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara dekoratív szerkesztésében felkerült a honlapjukra is. Lásd a fotót. Szabadon letölthető, de nem forgalmazható. Igyekezetem a legfrissebb ismerteket átadni a gyümölcsfélék és a szőlő növényvédelmével kapcsolatban. Ezzel a „karácsonyi ajándékkal” kívánok Önöknek jó pihenést, jó egészséget és boldog új évet!

Budapest, 2021. november 21. Remélem találkozunk jövőre is! Zsigó György, NMNK

A Hermes ÁFÉSZ üzleteiben a felhívásban megemlített növényvédő szereket megvásárolhatják és növényvédelmi szaktanácsot is kaphatnak!

nyito_02