Szójatermesztés
A szója – Rhizobium közötti kapcsolat
/és a szimbiózist befolyásoló tényezők/
A szója vetésterülete hazánkban jelenleg közelít a 64 ezer hektárhoz, amelyből Vas megye kicsivel több, mint 8 ezer hektárral veszi ki a részét, ezzel pedig az előkelő 2. helyet foglalja el a megyék rangsorában. Ennél már csak az amúgy is legjelentősebb szójatermő vidéknek számító Baranya megyében vetettek a 2021-es évben több szóját, közel 16 ezer hektáron, ez a teljes vetésterület ¼ részét tette ki. Ebből is látjuk, hogy lehet és kell is a szójával foglalkozni a mi – a szójatermesztés szempontjából az egyik legészakibbnak számító – régiónkban is, főleg, ha figyelembe vesszük az egyre növekvő inputanyag költségeket, szem előtt tartva a rentábilis gazdálkodás lehetőségeit.
Azonban ne tévesszen meg senkit a viszonylag egyszerűnek tűnő termesztéstechnológia, a szója távolról sem tartozik a könnyen termeszthető növényeink közé. Rengeteg sarkalatos pontot ki lehetne emelni, a környezeti tényezőkön – időjárás, hőmérséklet, csapadékmennyiség, stb. – át a talajadottságokon, a termőhelynek megfelelő fajtaválasztáson keresztül a növényvédelemig bezárólag, ezekre azonban csupán egy cikkben nagyon nehéz lenne mind választ adni.
Van ugyanakkor a pillangós növényeknek egy egészen egyedülálló, ám annál fontosabb tulajdonsága, nevezetesen, hogy egy szimbiotikus kapcsolat révén képesek megkötni a légköri nitrogént. Ezt a fajta szimbiózist a növények a Rhizobiales baktérium rend tagjaival a gyökéren keresztüli kapcsolódás által – úgynevezett gümőket képezve – valósítják meg, így a Rhizobium fajok a talajból közvetlenül felvehető formában kínálnak nitrogént a kultúrnövénynek, utóbbi pedig ezért cserébe tápanyaggal és energiával látja el szimbionta partnerét.
Az alapvető probléma a szójával kapcsolatban, hogy hazánkban nem őshonos növény, ezért a magyarországi talajainkban sem lelhető fel a Rhizobium fajok közül a szójával szimbiózisba lépő Bradyrhizobium japonicum. Emiatt nekünk kell valamilyen módon hozzákapcsolnunk ezt a baktériumot a növényhez, aminek a legegyszerűbb módja a vetőmagra rávitt oltóanyag.
A tavalyi évben több termelőnél is azt lehetett tapasztalni, hogy az oltott vetőmag használat ellenére egyáltalán nem, vagy csak viszonylag kevés gümő képződött a növényen, így kellő mennyiségű nitrogén sem volt jelen a talajban a szója számára, amit a gazda kénytelen volt más módon pótolni – műtrágya, lombtrágya, egyéb közvetlenül felvehető nitrogén formájában –, ezzel jelentős plusz költséget eredményezve magának.
Arra a kérdésre, hogy a szimbiotikus kapcsolat létrejötte miért marad el, illetve csökken le jelentős mértékben, több hazai és külföldi szakirodalom is segíthet választ adni. Ezeket a lehetséges befolyásoló tényezőket foglalják össze az irodalmak alapján az alábbi fejezetek.
Talajszerkezet, pH
Abban minden szerző egyetért, hogy a szójatermesztés kapcsán elengedhetetlen a megfelelő talajművelés, az aprómorzsás, laza szerkezetű, rögöktől mentes magágy biztosítása, fontos tényező a talaj-víz-levegő aránya, ugyanis a kötött, tömörödött talajban sokkal nehezebben alakul ki a növény-baktérium közötti szimbiózis (Pagano – Miransari, 2016). pH tekintetében a Rhizobium-fajokról általánosságban elmondható, hogy a semleges, illetve az enyhén savas (pH 6–7) kémhatást kedvelik, 5 alatti pH értéknél a savanyúság már gátolja a szimbiózis kialakulását. A talaj szélsőséges kémhatása egyébként a tápanyagok hozzáférhetőségének, felvehetőségének korlátozásával közvetetten is lerontja a gümőképződést (Soto et al. 2004).
Talajhőmérséklet
Ahogy a túl magas, úgy a túl alacsony hőmérséklet is befolyással van a gümőképződésre, azaz a nodulációra. A mediterrán vidékeken beállított kísérletek a 25-30 Co-ot jelölik meg, mint kritikus értéket, amely fölött a gümőképződés, ebből kifolyólag pedig a nitrogén kötődés is elmarad. A mi éghajlati viszonyaink között azonban érdemesebb inkább az alacsony hőmérsékleti küszöbértékeket vizsgálni, erre vonatkozólag Zhang – Smith (1994) illetve Zhang et al. (1995) szolgáltatott adatokat. Eszerint már 17 és 25 Co között minden egyes Co csökkenéssel 2,5 napot késett a gümőképződés kezdete, 17 Co alatt pedig már jelentősen gátolva volt – nagyjából 7,5 napot késett így a noduláció –, 15 Co-on a növény már abszolút nem kötött meg nitrogént. Kimutatták továbbá, hogy a legérzékenyebb a gümőfejlődés korai szakasza, akár néhány nap, amikor 21 Co helyett csupán 19 Co volt a gyökérzónában a talajhőmérséklet, már jelentős különbséget okozott a nitrogén megkötésben, ezáltal pedig csökkent a nitrogén felhalmozás és a növény növekedése is lassult.
(Túlzott) nitrogén műtrágyázás
Brazíliában termesztett szójanövény gyökérzete Rhizobium gümőkkel gazdagon borítva
Hungria és Mendes, írja egy 2015-ös cikkében, hogy a szója a dél-amerikai országokban akár 450 kg/ha légköri nitrogént is képes megkötni. Ehhez képest 1000 kg szójabab esetében a növény mindössze 80 kg nitrogént igényel, egy 3000 kg/ha-os átlagtermés eléréséhez pedig 240 kg/ha nitrogénre van szüksége.
Több szerző említi a túlzott mértékű nitrogén műtrágyázás negatív hatásait, így például Danso et al. (1987) Romániában végzett kísérlete alapján a nagy mennyiségű szervetlen nitrogén műtrágya hozzáadása gátolta a nitrogén kötődését. 100 kg/ha nitrogén hozzáadása már lényegesen csökkentette a kötődést, viszont 20 kg/ha nitrogén hozzáadásával bizonyos fajtáknál a nitrogén fixáció növekedését tapasztalták (további vizsgálatokat javasolnak az eltérő genetikai potenciál feltérképezésére).
Seneviratne et al. (2000) szerint az oltás és kis mennyiségű műtrágya használata elősegíti a növények növekedését és növeli a terméshozamot. 23 kg N/ha -t adtak vetés előtt/vetéskor a növénynek és 23 kg N/ha -t a virágzás végén, amely mennyiség így nem gátolta a gümőképződést. Megállapításaik alapján a hüvelyes növények nagyon intenzíven reagálnak a kis mennyiségű nitrogén műtrágyára (20-30 kg/ha) is.
Mrkovacki et al (2008) különböző nitrogénmennyiségek (0, 30, 60, 90 kg N/ha) hatását vizsgálta olyan talajon, ahol korábban nem volt szójatermesztés. Kétszer mérték a növényi tömeget, egyszer virágzáskor, egyszer pedig éréskor. Virágzásnál a föld feletti növényi részek legnagyobb tömegét és hosszát a 60 kg N/ha-mennyiség kijuttatásánál kapták, míg a legnagyobb gümőszámot, és -tömeget (illetve nitrogén tartalmat) a 30 kg N/ha-os kezelésnél érték el. Éréskor a legnagyobb hüvely -, illetve magszámot és magsúlyt annál az oltott kezelésnél tapasztalták, ahol nitrogént nem adtak a növénynek, továbbá ez volt az a kezelés is, amely a legnagyobb hozamot eredményezte.
A két táblázat a 2005. és 2006. évek vizsgálati eredményeinek átlagát mutatja be oly módon, hogy az 1. táblázat a föld feletti növényi részek hosszát, tömegét és nitrogén tartalmát, valamint a gümők számát, tömegét és nitrogén tartalmát mutatja virágzáskor, míg a 2. táblázatban láthatjuk az érés idején mért hüvelyek számát, a magok számát, súlyát, illetve nitrogén tartalmát, valamint a hozamot (14% -os nedvesség mellett).
Megfigyelték továbbá, hogy a szimbiotikus nitrogénkötés a gümők kialakulása után kezdődik, a hüvelytelítődés korai szakaszában éri el a maximális aktivitást, majd a késői generatív szakaszban alábbhagy.
A hozam csökkenését tapasztalták a nitrogén arány növekedésével is. Ebből arra következtettek, hogy az oltott szójabab sikeresen termeszthető nitrogén műtrágya hozzáadása nélkül is. Egyelőre azonban arról megoszlanak a vélemények, hogy egyáltalán nincs szükség, vagy kis mennyiségű nitrogént mindenképp kell alkalmazni a megfelelő gümőképződés és a maximális hozam elérése érdekében.
A növényi nitrogén igény, és -ellátás egyensúlya a biomassza produkció és a nitrogén felhalmozódás függvényében
A szója képes mind a talajban lévő (többnyire nitrát formájában), mind pedig a légköri nitrogén hasznosítására (szimbiotikus nitrogén-rögzítés révén). Megállapították, hogy a talaj ásványi nitrogén tartalma és a nitrogén fixáció is szükséges a maximális nitrogén felhalmozáshoz és a maximális hozam eléréséhez – a növény fejlődésének magas energiaigénye, a szimbiotikus rendszer fenntartása és működése, illetve az ásványi nitrogén mineralizációja miatt. Azonban a „kombinált nitrogén” (talaj nitrogén tartalma + ásványi műtrágya) hatásának vizsgálata a szója-Rhizobium szimbiózis fiziológiájára kimutatta, hogy a műtrágyában található nagy mennyiségű nitrogén csökkenti a nodulációt (Dazzo – Brill, 1978), a gümők számát és tömegét (Streeter, 1988), valamint a nitrogén megkötés aktivitásának szintjét a gümőkben (Gibson, 1974) és a rögzített nitrogén teljes mennyiségét.
További érdekes információkkal szolgál Locke és Ramirez (2020) kutatása, amelyből kiderül, hogy a szójanövény a nitrogént elsősorban ureidek formájában szállítja a magba, aminek a nitrogén tartalma 90 %-ban a rhizobiumok nitrogén megkötéséből származik. (Később még fogjuk látni az ureidek szerepét a növény aszály által kiváltott válaszreakciójánál is). A szójamag a tárolófehérjék szintézisére energiát fordít, a magfehérje felhalmozódását pedig a mag nitrogénnel történő ellátása határozza meg. (A szójamag fehérje koncentrációja a genotípus függvényében 35 – 50 % lehet). Feltételezések szerint a szójamag nagy nitrogén igénye jelentős nitrogén mobilizációt igényel a vegetatív szövetből, kiváltva a levelek öregedését és korlátozva a magok telítődési idejét. Későbbi tanulmányokban azt állapították meg, hogy a mag nitrogén aránya a remobilizációtól függően 30 és 100 % között lehet, (szintén genotípus függvénye).
Talajnedvesség, vízhiány
A szójával kapcsolatban mindig is sarkalatos pont volt a megfelelő csapadékellátottság, az öntözés lehetőségének – és fontosságának – hangsúlyozása, az utóbbi években tapasztalt aszályos időszakok gyakoriságának növekedése pedig még inkább ebbe az irányba tolja el a termesztéstechnológiát. Amennyiben pedig a csapadék szerepét a Rhizobiumok oldaláról is megvizsgáljuk, talán még jobban felértékelődik a vízhiányos időszakok szerepe a termésmennyiség alakulásában.
Streeter, 2003-ban szilícium-dioxid homokban való termesztés során vizsgálta a szójanövényeket, amelyek a generatív fejlődés során 4 hétig szárazságnak voltak kitéve, plusz nitrogén ellátás nélkül. A stresszes növények gümőiben a bakteriális poliszacharid felhalmozódásának 50% -os növekedése volt tapasztalható, ez pedig a nitrogénkötési aktivitás jelentős csökkenését jelezte az aszály időszakában. Az aszályos időszak végén a szénhidrátok, az amino-nitrogén és az ureidek koncentrációja szignifikánsan megnövekedett. Mivel a levelek nitrogén koncentrációja és klorofill koncentrációja sem csökkent, nem volt bizonyíték a nitrogénhiányra az aszályos növényekben. Ezek az eredmények alátámasztják azt a feltételezést, miszerint aszályos körülmények között a gümők nitrogén-kötési aktivitása lelassul, mert a növekedéshez szükséges rögzített nitrogén iránti kereslet alacsonyabb lesz. Az aszályra adott válasz pedig valószínűleg hosszú távon a baktériumok légzéséhez szükséges szubsztrátok kimerüléséhez vezet.
Sinclair et al. (2007) szerint az aszály messze a legfontosabb környezeti tényező, amely hozzájárul a terméshozam csökkenéséhez, különösen a szójánál, ahol a légköri nitrogén szimbiotikus rögzítése még a csekély mértékű talajvízhiányra is érzékenyen reagál. Szárazság esetén a nitrogén-rögzítés aránya már azelőtt csökken, mielőtt más fiziológiai folyamatok csökkenni kezdenének. Mérséklődik a nitrogén hozzáférhetőség a sejtek és szövetek fejlődésének elmaradását hozva magával, ez pedig végső soron terméscsökkenéshez vezet.
Matrodomenico et al. 2013-ban azt vizsgálta, hogy a különböző életszakaszokban hogyan reagál a szója a vízhiányra és a nitrogén-kötésre. A késői generatív fázisban a vízhiány gátolta a nitrogén kötődését és így esszenciális levélfehérjék lebomlásához vezetetett. A virágzáskor bekövetkezett aszály a magok számát csökkentette, míg a késői magtelítődés időszakában a magok tömege csökkent. Mivel ebben az időszakban a nitrogén aktivitást már képtelenek voltak visszanyerni a növények, így kisméretű magok fejlődtek (lerövidült a magtelítődési időszak). Leírták azonban azt is, hogy a gümőaktivitás stresszes növény esetében öntözést követően visszanyerhető a virágzás és a korai, illetve a kései magtelítődés időszakában, sőt néhány esetben ezen növények magasabb nitrogén aktivitással rendelkeztek, mint a kontroll növények.
Gil-Quintana et al. 2013-as írásában is megerősítette, hogy az aszály által okozott stressz a fő tényező, amely korlátozza a szimbiotikus nitrogén rögzítését a szójabab termesztésében. Ennek a gátlásnak a szabályozási mechanizmusai azonban még mindig vitatottak. Kutatása során a növények gyökérzetét „kettéosztotta”, lehetővé téve a gyökérzet felének öntözését szántóföldi kapacitás mellett, míg a másik fele vízhiányos maradt. A vízhiányos gyökérzetben a nitrogén-kötés csökkent, míg a jól öntözött felében a nitrogén-aktivitás a kontrollértékekkel volt megegyező. A nitrogén-kötés csökkenésével párhuzamosan aminosavak és ureidek halmozódtak fel a vízhiányos földalatti szervekben. A nitrogén-kötés molekuláris szintű szabályozása még nem teljesen érthető, azonban az valószínűsíthető. hogy az ureid felhalmozódása inkább a degradációs aktivitásuk csökkenésével volt összefüggésben, mint a bioszintézis fokozódásával, vagyis közvetlenül nem hozható összefüggésbe a nitrogén-kötés csökkenésével, annak csak következményeként tekinthetünk rá. Azok a folyamatok pedig, amelyek a leginkább megváltoztak a szójabab gümőkben az aszály által okozott stressz hatására, a növényi szén-anyagcsere, a fehérjeszintézis, az aminosav-anyagcsere és a sejtnövekedés voltak.
Mezo- és mikroelemek
A makroelemek közül a foszfornak van kiemelt jelentősége a szójagümők nitrogénkötése szempontjából, azonban legalább ilyen fontos a mezo-és mikroelemek szerepe is.
Werner – Kuhlmann már 1985-ben kimutatták, hogy a Rhizobium japonicum a szója gyökérzetének többi részéhez képest tízszer több vasat (Fe), nyolcszor több kobaltot (Co) és hétszer több kálciumot (Ca) halmoz fel, vagyis a szimbiózishoz magas Fe, Co és Ca mennyiség szükséges.
Purcell et al. (2000) a már korábban említett ureidek felhalmozódását vizsgálta szójában. Aszály idején a hajtásokban kumulálódó ureid a nitrogén-rögzítés visszacsatolásának gátlásához vezet, ugyanakkor a mangán – amely szükséges az ureidek bontásához – jelenléte csökkentette az ureid felhalmozódását és a nitrogén-rögzítés gátlását, ezáltal megnövelte a nitrogén-kötés idejét. Mangán jelenléte nélkül a talajban a kontrollhoz képest 30 % volt csupán a nitrogén fixáció, mangán jelenléte mellett viszont 111 % a kontrollhoz képest. Tehát vízhiányos állapotban mangán hozzáadásával az ureidek koncentrációja csökkenthető, ami a nitrogén kötés időtartamát hosszabbíthatja meg, így végső soron a gümők élettartama növelhető.
Campo et al (2009) kutatásában rávilágít, hogy a Rhizobiumok nitrogén kötésének hatékonyságát korlátozhatja egyes mikrotápanyagok hiánya, különösen a molibdén. Kimutatta, hogy molibdén hozzáadásával, alacsony nitrogén koncentráció mellett, nitrogén műtrágya hozzáadása nélkül is növekedett mind a nitrogén-, mind a termésmennyiség. (Óva int azonban a molibdén, mint oltóanyag használatától, az ugyanis toxikus lehet a Bradyrhizobium törzsekre, azok pusztulását, közvetve pedig a gümőképződés, a nitrogén rögzítés és a termésmennyiség csökkenését eredményezheti.)
de Borja Reis et al. 2021-es tanulmányában tesz említést arról, hogy a foszofor-, a kén- és a vaspótlás is előnyös lehet a nitrogénkötés szempontjából. Így például a kén közvetlenül fokozta a nitrogén-rögzítést (ellentétben a hozzáadott nitrogén műtrágyával), közvetve pedig elősegítette a termés növelését.
Vetőmag– és talajoltás
Kvien et al. 1981-ben azt tapasztalta, hogy a beoltott szója magtömeg és -fehérje százalékos aránya jelentősen megnőtt az oltással, ott, ahol szóját korábban nem termesztettek. Ha azonban a talaj a korábbi oltásból származó Rhizobium japonicumot tartalmazott, a vetőmag terméshozamában jelentős különbséget az oltás után nem tapasztalt. További eredményként közölték, hogy a gümők körülbelül 5-10% -a a vetőmaggal felvitt oltóanyagnak volt köszönhető, míg a R. japonicum által termelt gümők másik 90-95% -a a már talajban lévő törzsek által termelődött. Véleményük szerint minden szója genotípust külön meg kellene vizsgálni, mennyire alkalmasak a különböző R. japonicum törzsekkel való szimbiózisra a termés növelése érdekében.
Hardarson el al. 1989-ben a gyökérgümők elhelyezkedését vizsgálta a nitrogén megkötésére gyakorolt hatásuk szerint. Azt tapasztalták, hogy a Rhizobium japonicum mozgása a talajban és a rizoszférában nagyon korlátozott volt. a gümők képződése arra a területre korlátozódott, ahova a rhizobiumok kerültek. A magok beoltásával a legtöbb gümő a gyökér koronáján fejlődött (0-5 cm-es gyökérszegmens), viszont talajoltással a gümők sűrűbbek voltak és jobban eloszlottak. Abban az esetben, amikor az oltóanyag a mag alá került, a gyökér alsó részén fejlődtek gümők. Megállapították, hogy a gümő helyzete befolyásolta a nitrogén-kötést, szignifikánsan több nitrogént rögzített a növény, amikor a gyökér alsó részén voltak a gümők (ellentétben a koronarészen fejlődöttekével). Ebből pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a talajoltás hatékonyabb, mintha a magot oltanák be a baktériumtörzsekkel.
Ahogy arról 2009-ben Campo et al. beszámolt, egy brazil kutatás 5 éven keresztül különböző gombaölőszerekkel és kombinációikkal (többek között benomil, kaptán, karbendazim, karboxin, difenokonazol, tiabendazol, tirám és tolyfluanid) végzett csávázást szójamagon a baktériumos oltás mellett, ahol is azt tapasztalták, hogy minden gombaölőszer befolyásolta a baktériumok túlélési arányát, a legtöbb szer ugyanis toxikus volt a Bradyrhizobium japonicumra, 2 óra elteltével akár 62%, 24 óra után pedig 95 %-os mortalitást okozva. A fungicidek csökkentették a gümők számát, az összes nitrogén mennyiségét a magokban és akár 17%-kal csökkentették a termés mennyiségét. Azokon a homoktalajokon, ahol nem volt megtalálható a baktérium (előtte nem termesztettek szóját) akár 87 %-kal is csökkent a gümőképződés, de a szójatermő területeken is csökkenés volt tapasztalható. Mindebből arra a következtetésre jutottak, hogy kizárólag abban az esetben szabad a vizsgált gombaölőszereket használni az oltás mellett, ha a talaj vagy a vetőmag kórokozókkal bizonyítottan szennyezett.
Nagy et al. is arról ír 2017-ben, hogy a szója vetőmag igényli az oltást és csávázást és nem elegendő csupán a talaj baktériumos készítménnyel való beoltása, amennyiben sikeresen szeretnénk szóját termeszteni. Kísérleteikben a kontroll parcellák rendszeresen elmaradtak a kezelt parcellák eredményeihez képest, ráadásul az egyik felhasznált oltóanyag után egy tonnával több termést adott az a szója, amely a fenológiai vizsgálatok során még nem mutatott kiugró eredményeket gümő-, hüvely-és nóduszszám tekintetében. Vizsgálataikból kiderül az is, hogy a genetikai tulajdonságokat a talajoltó készítmény és az oltóanyagok nem befolyásolják.
Glifozát
Végül, de nem utolsó sorban szeretném még egy érdekességre felhívni a figyelmet, nevezetesen a glifozát esetleges negatív hatásaira a szója-Rhizobium szimbiózis kialakulásának szempontjából.
2006-ban Bellaloui et al. említi kutatásában, hogy glifozát sodródás hatására csökkent a növények nitrogén aktivitása (nitrogén reduktáz aktivitás), méghozzá jelentős mértékben, 36-58 %-kal. Mint írják, a szója ugyan képes volt kiheverni a sodródás által okozott élettani stresszt, azonban jelentősen csökkent a nitrát asszimiláció és a nitrogén rögzítési potenciál, megfigyeléseik szerint legnagyobb mértékben a vegetatív fejlődési szakasz elején.
Ugyanebben az évben Hungria et al leírta, hogy a glifozát mérgező a Bradyrhizobium japonicumra, mivel EPSPS enzimje érzékeny a glifozátra. Kimutatták, hogy a glifozáttal való érintkezéskor felhalmozódik a shikiminsav és egyes hidroxi-benzoesavak (például a protokatechuinsav [PCA]), ami növekedésgátlással és nagy mennyiségű jelenléte elhalással jár.
Fan et al. 2017-ben szintén arra a következtetésre jutott, hogy glifozát hatására csökkent a nitrogén rögzítő aktivitás a glifozát rezisztens (GR) szójanövényekben, továbbá lassította a növény növekedését is. Megállapították továbbá, hogy a glifozáttal kezelt GR szójafajták alacsonyabb klorofilltartalommal, gyökértömeggel, kisebb gümőszámmal és nitrogén aktivitással rendelkeztek, mint a kezeletlen, hagyományos fajták. Abban az esetben, amikor glifozátos kezelés nem történt, releváns különbség nem volt kimutatható a fajták között. Ezek alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a glifozát még a GR szójafajtákra is stresszfaktorként hat.
Avanzi et al. 2019-ben két glifozát hatóanyagú növényvédő szer hatását vizsgálta szójában a rizoszféra mikroorganizmusaira (üvegházi kísérletben, a megengedett maximális dózis kétszeresével). Munkatársaival azt tapasztalták, hogy az alkalmazott glifozát összetétele befolyásolta a mikroorganizmusok egyes populációit, valamint ezek és a növény közötti kölcsönhatásokat, ugyanakkor jelentős hatást nem gyakorolt sem a mikroorganizmusokra, sem a növény növekedésére, továbbá a gümőképződést nem, vagy csak kis mértékben befolyásolta negatívan. Ellenben, ha a glifozátot nagyobb adagokban alkalmazták, a talaj mikroorganizmusainak metabolikus aktivitása, légzése és biomasszája megnövekedett. Tovább vizsgálva megállapították, hogy a kezelésnek a mikroorganizmusokra valószínűleg a nagymértékű adszorpciónak köszönhetően nem volt számottevő hatása. A glifozát ugyanis poláros vegyület, amelyet a vas- és alumínium oxidok, illetve az agyag intenzíven adszorbeál a talajban. Vagyis alapvetően a mikrobiális flóra bontja a glifozátot a talajban, de befolyással lehet a nem célzott talajbeli mikrobiális csoportokra, például a Bradyrhizobium japonicumra is, főleg nem megfelelő talajszerkezet esetén (ezzel összefüggésben pedig még inkább felértékelődik a már említett talajszerkezet hatása is). A szerzők végül kiemelik, hogy még mindig viszonylag kevés szakirodalom foglalkozik a glifozát mikroorganizmusokra gyakorolt káros hatásaival, a kísérleti eredményekkel összhangban további kutatásokra lenne szükség.
Ugyan most a termesztéstechnológia szempontjából csak egy kis részletet vettünk górcső alá, mégis könnyű belátnunk, azonfelül, hogy milyen roppant bonyolult biokémiai folyamatok révén valósul meg a szója és a Bradyrhizobium japonicum között létrejött szimbiózis, rengeteg más külső tényező is befolyásol(hat)ja ennek a kapcsolatnak a megfelelő működését.
Ezen cikk folytatásaként készül egy részletes tanulmány, amely választ keres azokra a kérdésekre, mekkora szerepe van az oltóanyagok használatának a gümőképződésben, mennyit jelent minőségben és mennyiségben a plusz ráoltás a szójamagokra közvetlenül vetés előtt, összehasonlítva régóta szójatermesztéssel foglalkozó gazdaságokat – ahol a talajokban már eleve megtalálható a Bradyrhizobium japonicum – olyan területekkel, ahol idén tavasszal kerül először szója az adott földbe.
Remélem, hogy ezzel a néhány gondolattal, illetve a további kutatásokból származó információkkal is sikerül kicsivel közelebb kerülnünk a még eredményesebb szójatermesztéshez és a szójában rejlő potenciál minél jobb kihasználásához.
Károlyi Beatrix
növényvédelmi szakmérnök
VMNK
* A szövegben hivatkozott irodalmak jegyzéke a szerzőnél érhető el.
