Szója helyzetkép

A június 20-i szakmai rendezvény margójára (+előadás anyagok)

A Vas Megyei Kormányhivatal Agrárügyi-Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya, a Vas Megyei Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, illetve több növényvédőszer gyártó- és forgalmazó cég szervezésében 2022. június 20-án Táplánszentkereszten megrendezésre került „Szója termesztés növényvédelmi kihívásai, szója vegyszeres gyomirtása selyemmályvával erősen fertőzött területen” című szántóföldi bemutató rendezvényünk.

Az informatív előadásokkal kiegészített szántóföldi bemutatót nagy érdeklődés övezte, több, mint 60 fő látogatott el a rendezvényre, ahol a vas megyei elnökön kívül körünkben köszönthettük két szomszédos megyénk növényorvosi kamarai elnökét is, továbbá jelen volt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas megyei elnöke is.

A megnyitót Molnár Zsuzsanna, a VMKH Agrárügyi-Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának vezetője tartotta, az aktuális növényvédelmi kihívások közül kiemelte az egyre nagyobb gondot okozó parlagfű szerepét a szója kultúrában, továbbá felhívta a figyelmet a július 1-től kötelezően vezetendő elektronikus permetezési napló időszerűségére is.

A megnyitót követően Ughy Péter, a VMKH Agrárügyi-Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztályának munkatársa a szója aktuális gyomnövényeiről, azok helyzetéről, herbicid érzékenységbeli különbségekről tartott előadást, majd sor került a kísérleti tábla bemutatására, ebben segítségére volt Károlyi Beatrix, a gyomirtási kísérletnek helyet biztosító Zonker Kft. növényvédelmi szakmérnöke. Szó esett többek között a tábla előéletéről, az éghajlati, csapadékadatokról, a terület jellemző gyomflórájáról.

Ez után következett a terület bejárása, a 26 parcellát felölelő kísérletet Ughy Péter az alkalmazott növényvédő szerek forgalmazóinak képviselőivel együtt szemléltette. Így jelen voltak a BASF Hungária Kft., a Belchim Hungary Kft., a Biocont Magyarország Kft., a Kwizda Agro Hungary Kft és a Sumi Agro Hungary Kft. munkatársai, akik a pre, poszt és pre+poszt kezelések kombinációinak hatékonyságát mutatták be az egyes parcellákon.

Visszatérve az előadások helyszínére, aminek a Villa Dolce Vita adott otthont, Károlyi Beatrix beszélt a szója termesztéséről, a növény és a Rhizobium japonicum közötti szimbiotikus kapcsolatról, illetve ezzel összefüggésben a termesztést befolyásoló tényezőkről.

A következő előadást Dr. Varga Zsolt, a Zala Megyei NMNK elnöke tartotta, ő a szója gombabetegségeit, az ellenük való védekezési lehetőségeket vette górcső alá, rávilágított a betegségek elleni védelem létjogosultságára, azok terméseredményben (is) megmutatkozó megtérülését hangsúlyozta.

Végül Farkas István és Both Gyula, a VMKH Agrárügyi-Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya munkatársainak előadása zárta a sort, amelyben Farkas István a szója kártevőit vette sorra, azok közül is kiemelve az aktuális és veszélyes károkozókat, az ellenük alkalmazható (kizárólag szükséghelyzeti engedéllyel rendelkező) szereket, majd pedig Both Gyula szemléltette a növényvédőszerek keverhetőségét, a keverési problémákat, a kijuttatás hatékonyságát a pH-val összefüggésben.

Az elhangzott előadásokat folyamatosan töltjük fel. Az oktatási fül alatt az előadásokban megtalálhatók.

Károlyi Beatrix

VMNK