Kertbarát Magazin2022. évi 13. felhívás Zsigó György

nyito_02 Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok! 2022. évi 13. felhívás

Pénteken Mindszentkállán sétáltam. Takarosak az utcái és a kertek is ápoltak, általában egészségesek a növények. Egyetlen meggyfán, néhány szőlőtőkén és két-három rózsabokron mégis találtam olyan tüneteket, melyeket érdemes volt lefényképezni. Jól példázzák azt, hogy a növényfajták betegség ellenállóságában milyen nagy különbségek lehetnek. A párás, meleg időben a kórokozó gombák terjedhetnek, tarolhatnak. A fotók is bizonyítják, hogy az érzékeny, illetve a gyengébb kondíciójú növényeken már eddig is nagy kárt okoztak.

Az ajánlott növényvédő szerek mellett, az egyszerű anyagok közül is választhatnak a NÉBIH honlapjáról.

Egy kerítés mögötti meggyfa kihajló ágán fedeztem fel a cseresznye és a meggy egyik levélbetegségének a tüneteit. (Blumeriellás más néven cilindrospóriumos levélfoltosság.) Itt már komoly levélhullást is okozott a gomba. A gomba a szilvát, a kajszit és a mandulát is fertőzheti. Az előző felhívásban ajánlott szerekkel (réztartalmúak, illetve a felszívódó Signum WG) megelőzhetjük az ilyen szintű károsítást. A leveleknek még őszig dolgozniuk kell! A tavalyról megmaradt mankoceb hatóanyagú gombaölőket pl. a Dithane-t, is felhasználhatják a letermett fákon.

A több fajtából álló, megfelelő zöldmunkával karbantartott és rézzel is permetezett szőlőkordonnak csak két tőkéjén vettem észre a peronoszpóra tüneteit. A levelek sárguló foltjai mögött, a fonákon már a penészgyepek is kifejlődtek. Még nincs járvány, de valószínű, hogy már az ország több pontján is így néznek ki egyes fajták. Azokban a kertekben, ahol hosszabban nedvesen maradnak a levelek, mindenképpen körül kell nézni a sorok között. A védekezés szempontjából továbbra is a kontakt réztartalmúak a főszereplők, de jónéhány III. kategóriás felszívódót is vásárolhatnak, pl. Enervin, Melody Compact, Mildicut, Profiler, Quadris, stb.

A szépen karbantartott rózsaágyások között fedeztem fel azt a néhány bokrot, ahol a rózsa csillagrozsdájától (diplokarponos levélfoltosság gombája) már hullottak a levelek. Levelek nélkül egyetlen növény sem tud tápanyagot készíteni, melyre pedig nagy szüksége lenne a vesszőknek, rügyeknek. A gyümölcsfáknál a jövő évi termést veszíthetjük el, a rózsabokroknál a legyengült növények kifagyását kockáztatjuk. A maradék mankoceb hatóanyagú gombaölők mellett valamelyik rézkészítmény is eredményes lehet a védekezésben. A permetezésnél is fontosabb teendő a lehullott levelek összegyűjtése és megsemmisítése.

A képen személy, növény, kéz, fa látható

Automatikusan generált leírás A képen fű, növény, kültéri, levél látható

Automatikusan generált leírás A képen növény látható

Automatikusan generált leírás

 

Idén májusban befejeztük a gyümölcsfélék, a szőlő, a dísznövények és a zöldségfélék növényvédelméről szóló füzetjeink írását. Tehát frissen megírt, az aktuális károsítókról és a jelenlegi védekezési lehetőségekről szóló munkákról van szó. Ezekbe bele lehet nézni a Szaktudás Kiadó honlapján, majd le lehet tölteni a négy kiadványt. A szakmai szöveg mellett a színes fotók és hasznos információkat tartalmazó mellékletek segítik a tájékozódást. A növényvédelmi hatóságok, a speciális laborok és a legfontosabb weboldalak elérhetőségeit, de pl. a legjelentősebb karantén károsítók felsorolását és a bejelentő lapját is megtalálják a füzetekben.

Budapest, 2022. június 25. Jó egészséget, jó kertészkedést: Zsigó György, NMNK