2023.03.29-én kamaránk küldöttjei országos közgyűlésen vettek részt Gyöngyösön.

A kötelező bizottsági beszámolók elfogadása mellett a közgyűlés legizgalmasabb része az országos kamarai elnök választása volt, majd NÉBIH igazgatók tartottak előadást a változásokról.

A közgyűlés alatt több érdekes, a növényorvosi szakmát megszilárdító ötlet merült fel. Ilyen gondolat a munkautalvány rendszerének a visszavezetése. Ezzel elérhető lenne a pontos, írásos utasítások kiadása a termelőknek.

Az e-vény rendszerben ideiglenes változtatások történtek. Jelenleg nem elérhetőek a csomagajánlatok, a csomagok külön az egyes részeit kell a vényen feltüntetni.

A NÉBIH előadások során felhívták a figyelmünket, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén nem fognak annyi szükséghelyzeti engedélyt kiadni. Illetve a már évek óta húzódó glifozát ügy is előkerült. Ezzel kapcsolatban megtudhattuk, hogy az unióban még nem született döntés az engedély hosszabbítás ügyében, de Magyarországon 2023.12.15-ig mindenképpen szabályosan használható a hatóanyag.

Dr. Labant Attila helyére kellett új elnököt választanunk. A pozícióra előzetesen a jelölő bizottság 3 kollégánkat jelölte. Bakonyi István Fejér vármegyéből, Hunyadi István Budapestről és Kőrös Tamás Bács-Kiskun vármegyéből voltak a jelöltek. A választás titkos volt, de sajnálatos módon az első érvénytelen lett így ismételni kellett. A második választás során Hunyadi Istvánra esett a választás.

4_KKGY-Határozatok- 2023.03.29.