2025. évi 15. felhívás
Kedves Kertbarátnők, tisztelt Kertbarátok!
„Az Időkép előrejelzése szerint a következő két hétben maximum 30 fok körüli csúcshőmérsékletek lesznek, a frontok 4-5 naponként érkeznek, de csak elvétve hoznak záporokat, érdemi csapadékmennyiség nélkül. A légnyomás-változással beáramló szelek inkább szárítani, nem öntözni fogják a földeket.” -idéztem a Mezőhír 06. 11-i cikkéből, melyben a várható nyári időjárásról is írnak. Nem túl biztatóak a kilátásaink.
► Biztonságból már április végén kihelyeztük a gyapottok bagolylepke csapdáinkat az országos hálózatunkba. Az előző évek fogásai alapján sejtettük, hogy még egy jó ideig nem találunk repülő hímlepkéket a csapdákban, de a rovar biológiája miatt a korai kezdés mellett döntöttünk. Az állomány egy része itthon is áttelel báb alakban a talajban, de a döntő többségük a Balkánról repül be hozzánk valamikor június környékén. Az itthoniak felébredése és a déli társaság útnak indulása is nagyban függ az időjárástól. Ez pedig egyre kiszámíthatatlanabb, egyre szélsőségesebb lett. Tehát ennél a bagolylepkefajnál igazán indokolt a csapdás megfigyelés, mert csak így tudjuk elcsípni ezeket a váratlanul betelepülő vándorlepkéket. Június 10-én már a legtöbb csapdapontunkról jelentették a kollégák az első befogott egyedeket. Ekkor még nem kell felvenni a permetezőgépet, de már elkezdhetjük átnézni, végig bogarászni a zöldségágyásainkat. Kezdetben még a növény felszínén tartózkodnak a kis lárvák. Nehezen észrevehetőek, de a paradicsom, a paprika felületén látható rágáspróbálkozások, a kis sebek is jelzik a jelenlétüket. Több termést is felkereshetnek, közben egyre nagyobbra híznak. Soktápnövényűek pl. a krizantém a muskátli, a rózsa virágbimbóiban is nagy kárt tehetnek, de a babban, a borsóban és sok szántóföldi növényen is károsítanak, sőt a parlagfüvön is megtalálták (ez az egyetlen amit a javára lehet írni). A „lyukas” paprika, paradicsom belsejébe már nem tudjuk bejuttatni a rovarölőket és a kókadó, kirágott virágbimbókat sem tudjuk feléleszteni. Tehát csak a frissen kikelt kb. 1 cm-es hernyócskák ellen tudunk permetezni. Az adott növényre engedélyezett rovarölőket használhatjuk pl. a Dipel DF (Bacillus thuringiensis), a Karate Zeon és a Kaiso Garden (lambda cihalotrin), a Laser Duplo (spinozad) a Coragen 20 SC (klorantraniliprol), Affirm (emamektin benzoát) és a Neemazal-T/S (azadirachtin A), stb. Szóba jöhetnek még a hernyókat kiszárító narancsolaj tartalmúak vagy pl. a Biosol káliszappan is. Kisebb ágyásokban a spraykkel is dolgozhatunk. A zárójelben a hatóanyagokat tüntettem fel, lásd a Hatóanyagok_ABC_2025 -ben.
► Szüretig minden gyümölcsön fertőzhet a monília. Fényképet nem illesztek be, mindannyian ismerjük a tüneteit. Egyes rézkészítmények mellett a 4. felhívás mellékletében felsoroltak is engedélyezettek ellene. Az egyszerű anyagok közül csonthéjasoknál a mezei zsurló főzetét javasolják a monília ellen.
► A hernyó alakban áttelelt buxusmolyok (selyemfényű puszpángmoly) már bebábozódtak, sőt megjelentek az első lepkék is. Szépek, tényleg selyemfényűek. Még egy-két nemzedékére számíthatunk az idén. Amint megtalálják a kis hernyókat a bokrok belsejében, permetezzenek. Be kell dugni a szórófejet a sövény belsejébe és nagy nyomással végezzék el a munkát. A fent felsorolt rovarölők többsége itt is bevethető, és pl. a felszívódó Mospilan (acetamiprid) is bevált. A Bacillus thuringiensist tartalmazók csak a fiatal hernyókat tudják „elvinni”.
► Radácsiné dr. Hári Katalin a MATE Budai Campus Rovartani Tanszékének a tanára kezeli a webkamerás, tehát napi rajzáskövetést biztosító csapdáinkat. Érdemes néha rápillantani a felhívásaira! A hőösszegszámítás módszerével egész pontosan meg tudja adni a lárvakelés időpontját. A grafikonokon jól látszik, hogy ez már mindegyik gyümölcsmolyunknál megtörtént. A honlapon látható előadásából másoltam ki a csapdájuk fotóját.
► Lesz munkánk! Nemsokára a poloskákkal is számolnunk kell és ma fotóztam az amerikai lepkekabócákat is!
Budapest, 2025. június 15. Jó egészséget Önöknek és a növényeiknek is: Zsigó György, NMNK