Időszerű növényvédelmi teendők a közterületeken

2025. évi 5. levél

 

Két hete még a nedves, hűvös és változékony időjárást kedvelő gombákra kellett felhívnom a figyelmüket. Azóta változott a helyzet! A szárazabb és melegebb napok más károsítóknak kedveznek.

► A platánok levélhullása lelassult és már inkább a szárazság miatt ritkul a fák lombja. Mintha már kevesebb lepergett levélen látnám a gnomóniára jellemző tüneteket a levélerek mentén és a levélnyeleken. Viszont megjelent a lisztharmat és a platán csipkéspoloska lárvái is kikeltek, intenzíven szívogatnak. Tehát a soronkövetkező permetezéssel már főleg ezeket a károsítókat kell megcélozni. Amennyiben hirtelen fordulna az időjárás, akkor újra kell tervezni a teendőket, pl. változtatni kell a gombaölő szerek összetételén. Most a lisztharmat áll nyerésre, de a gnomónia sem tűnt el, 06.12-i fotó.

► A vadgesztenye levélbarnulását okozó Guignardia aesculi gombának sem tetszik az időjárás változása. Úgy tűnik, hogy most az aknázómolyok mellett a lisztharmat jelenti a legnagyobb kihívást, ahogyan ezt már korábban is megszoktuk. Amennyiben hirtelen fordulna az időjárás, akkor a vadgesztenyénél is újra kell tervezni a teendőket, pl. változtatni kell a gombaölő szerek összetételén vagy atkaölővel is ki kell egészíteni a permetlevet.

► A tölgyeknek „saját” lisztharmatjuk és „saját” csipkéspoloskájuk van. A védekezés elve, sőt még az alkalmazandó növényvédő szerek is megegyeznek a platánoknál leírtakkal (lemosás és nyári permetezések).

► „Fakul, barnul a fagyal levele!” -hívtak ki 06.11-én egy sövényhez. A helyszínen atkára, tripszre, de még napégésre is gondoltam a tünetek alapján. A mikroszkóp alatt, a nyüzsgő tripszlárvák bizonyították, hogy a fagyaltripszek is beindultak. Egész nyáron gondunk lehet velük, teljes lombhullást is okozhatnak.

► Az esővel és a meleggel beindultak a gyomok is. A lakosság és a hatóság érdeklődésének a középpontjában továbbra is a parlagfű áll. A 2008. évi XLVI. törvény. A 17§ 4. pontja szerint „A földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.” A fenti törvény egyik végrehajtási rendelete, a 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet (a növényvédelmi tevékenységről) 2. § -a szerint a földhasználó és a termelő köteles védekezni, különösen pl. a parlagfű (Ambrosia artemisiifolia) vagy pl. az arankafajok (Cuscuta spp.) ellen. Az aranka fajok elleni további kötelezettségekről, a 3.§ még részletesebben fogalmaz. A hatóság szankcionálási eljárása hasonlít a parlagfű esetében alkalmazotthoz. Kitolódott az életciklusa, június elejétől október végéig figyelni és irtani kell! A folyamatosan virágzó és a magját folyamatosan elhullajtó arankát csak rendszeres ellenőrzéssel és a fertőzés esetén elvégzett azonnali vegyszeres gyomirtással, kapálással, égetéssel stb. lehet eredményesen gyéríteni. Június 13-án már városi járdaszélen fényképeztem az arankatelepet.

► Többen kérdezték, hogy hol lehet megtalálni az igazságügyi szakértők névsorát. Az Igazságügyi Minisztérium Igazságügyi Nyilvántartó Rendszerek oldalán, a Szakterület csoport és terület ablakban kereshetnek rá a szakértőkre pl. a táj- és kertépítészet témát kiválasztva.

► A Fővárosi Önkormányzat, a FŐKERT és a Beeco ökoalkalmazás közös akciója a lakosokat is bevonja a közterületi facsemeték öntözésébe. Kiváló kezdeményezés , érdemes lenne más városokban is megszervezni.

Budapest, 2025. június 14.

Jó egészséget kívánok Önöknek és a növényeiknek is: Zsigó György, NMNK