– Biológiai és járványtani összefüggések –
A szőlő aranyszínű sárgasága (Flavescence dorée) Európa egyik legjelentősebb növényegészségügyi
kockázatot jelentő betegsége, amelynek járványtana a kórokozó és vektora szoros biológiai kapcsolatán
alapul.
A kórokozó eredete és járványtani jelentősége
A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó Candidatus Phytoplasma vitis (FD-fitoplazma) floémhoz kötött, sejtfal
nélküli, mesterséges táptalajon nem tenyészthető baktériumszerű kórokozó.
A Candidatus Phytoplasma vitis eredete valószínűleg európai: vad éger- és iszalagfajokon élő természetes
populációkból származik, ahol tünetmentesen vagy enyhe tünetekkel jelen van, és rovarvektoroktartják
fenn a populációt.
A szőlőben való epidémikus terjedést az Észak-Amerikából behurcolt Scaphoideus titanus kabóca tette
lehetővé, amely a korábban nem epidemikus törzsek hatékony, szőlőről szőlőre történő átvitelét biztosítja.
A szőlő aranyszínű sárgaságát (Flavescence dorée) először az 1950-es években írták le Franciaországban, a
kórokozó fitoplazma jellegét és taxonómiai besorolását azonban csak később, molekuláris módszerekkel
tisztázták.
A kórokozó „láthatatlansága” és diagnosztikai következményei
A fitoplazma „láthatatlanságát” két alapvető biológiai tényező határozza meg:
(1) Az FD-fitoplazma a növényben a floém rostacsöveiben szaporodik, télen főleg a gyökérben perzisztál,
majd tavasszal újra a hajtásrendszer felső részei felé mozog. Ez a szezonális „újraeloszlás” önmagában
magyarázza, hogy miért nem homogén a kórokozó eloszlása a tőkén belül, és miért lehet a kimutatás
(különösen tünetmentes állapotban) bizonytalan, a mintavétel és a PCR-alapú detektálás eredményessége
évszak- és szövetfüggő;
(2) A szőlőben a tüneti megjelenés késleltetett, továbbá a növényen látható vizuális tünetek fajta- és
környezetfüggő expressziója. A tünetek többnyire nyáron (július után) válnak kifejezetté, és az inkubáció
tipikusan ≥1 év, de ültetési anyagban vagy fiatal tőkéken rövidülhet. Emiatt a vizuális tünet a jelenlét
indikátora, de nem fajspecifikus; a meghatározáshoz molekuláris diagnózis szükséges.
A fertőzés vizuális diagnosztikáját nehezíti továbbá az is, hogy a tünetek más sárgaság-típusú betegségekkel
átfedhetnek. A fertőzés térbeli megjelenése jellemzően nem homogén, hanem elszórt tőkékben vagy kisebb
gócokban jelentkezik, amelyek idővel kiterjednek; ez a mintázat a vektor által közvetített fertőzés
következménye.
A szőlő aranyszínű sárgaságához társított kórokozót a nemzetközi szakirodalom gyakran „Grapevine
flavescence dorée phytoplasma” néven kezeli; ez járványtanilag szűkített értelemben a 16SrV-C és 16SrV-D
alcsoportok azon törzseit jelöli, amelyek szőlőről szőlőre terjednek a vektor közvetítésével.
Az EPPO jelenlegi értelmezése szerint az epidemiológiailag valóban veszélyes, szőlőről szőlőre terjedni képes
FD-törzsek ehhez a két alcsoporthoz kötődnek; ezek azok a vonalak, amelyek kompatibilitásuk révén a
Scaphoideus titanus hatékony közvetítésével járványfenntartó szerepet töltenek be az ültetvényekben.
Rezervoárok és terjedési utak
A fertőzés epidemiológiai szempontból meghatározó rezervoárjai (kulcs rezervoárok) a szőlőhöz köthetők:
elsősorban az elhagyott ültetvények, a ’kivadult Vitis-fajok, valamint az alanyeredetű sarjak, amelyekben a
kórokozó és a vektor együttes jelenléte biztosítja a fertőzési ciklus fennmaradását.
2
Külön kockázatot jelentenek az alanyok, amelyek gyakran tünetmentesen fertőzöttek maradhatnak,
miközben a fitoplazmát fenntartják és oltással továbbadják, így látens fertőzési forrásként működnek.
Ezzel szemben számos más fás növényfaj, mint a bálványfa (Ailanthus altissima), erdei iszalag (Clematis
vitalba), éger (Alnus spp.), mogyoró (Corylus avellana), fűz (Salix spp.), esetében a fitoplazma jelenléte
igazolt, azonban epidemiológiai szerepük korlátozott vagy nem teljesen tisztázott.
Az FD-fitoplazma természetes körülmények között nem terjed mechanikusan (pl. metszéssel), hanem
vektorhoz kötött, míg fertőzött szaporítóanyaggal történő terjedése antropogén eredetű.
Bár más kabócafajok esetében a kórokozó felvétele igazolt (pl. Oncopsis alni, Allygus spp., Orientus ishidae,
Dictyophara europaea) és rezervoárnövényekről a szőlőre történő átvitelük is lehetséges, azonban ennek
gyakorisága és mértéke a kutatások szerint alacsony.
A szőlőben zajló járványfenntartó terjesztést hatékonyan gyakorlatilag a Scaphoideus titanus biztosítja.
Fitoplazma–vektor kapcsolat (biológiai ciklus)
A fitoplazma–vektor kapcsolat perzisztens-propagatív jellegű. Ez azt jelenti, hogy a kabóca a fertőzött tőke
floémnedvéből felvett kórokozót nem pusztán mechanikusan hordozza, hanem az a rovar szervezetében is
biológiai cikluson megy keresztül: a középbélből a hemolimfába jut, majd a nyálmirigyeket kolonizálja, és
csak ezt követően válik a rovar fertőzőképessé.
A fertőzőképesség kialakulásához tipikusan 4-5 hetes (hőmérsékletfüggő) inkubációs idő szükséges, és ha a
nyálmirigyek kolonizációja megtörtént, a rovar élete végéig fertőző marad. A jelenlegi szakirodalmi és
hatósági álláspont szerint transzovariális (tojás útján történő) átadás nem igazolt, ezért a tojás nem fertőzött
propagulumként, hanem a következő vektornemzedék kiindulási populációjaként értelmezendő.
A járvány „újraindulása” ezért minden évben a fertőzött tőke és a vektor interakciójától függ, míg a
járványdinamikát alapvetően a fertőzött növényekben jelen lévő inokulum mennyisége és a
vektorpopuláció nagysága együttesen határozza meg, amely a fertőzés terjedésének sebességét és
intenzitását is meghatározza.
A kórokozó molekuláris biológiájával kapcsolatos újabb eredmények azt mutatják, hogy a járványképzés
nem pusztán a „kórokozó jelenlétének” kérdése. A döntő tényezők együttesen:
– a vektorral kompatibilis törzsek jelenléte,
– a hatékony floém-kolonizáció,
– valamint a rovaron belüli teljes (nyálmirigyig tartó) ciklus lefutása.
A vektor biológiája (Scaphoideus titanus)
Az amerikai szőlőkabóca Európában az FD legfontosabb és leghatékonyabb terjesztője, amely Észak-
Amerikából behurcolt, inváziós fajként került be Európába, és a 20. század közepétől terjedt el a kontinens
szőlőtermesztő régióiban, hazánkban pedig 2006-ban azonosították először, és azóta országosan elterjedt.
A faj biológiájának kulcsa a szőlőhöz való szoros kötődés, amelyen teljes életciklusát végigviszi, ami
jelentősen növeli járványtani jelentőségét.
Egynemzedékes (univoltin) faj:
– a nőstények nyár végétől őszig rakják tojásaikat, főként a kétéves vagy idősebb lignifikált (fás) részek
kéregrepedéseibe,
– a tojás diapauzában telel,
– a lárvakelés tavasszal (általában május közepétől) indul és elhúzódhat,
– a fejlődés öt lárvastádiumon keresztül zajlik,
– az imágók jellemzően június vége-július eleje körül jelennek meg, és a fagyokig jelen vannak.
3
A szaporodásbiológiában jelentős „rejtett” kockázat, hogy az ovipozíció az imágóvá válás után mintegy 12–
14 nappal indul, egy nőstény átlagosan több mint 60, szélsőséges esetben akár 130 tojást is rakhat, és a
tojásrakás időszaka október végéig elhúzódhat, ami a populáció „kifutását” jelentősen meghosszabbítja.
Viselkedésökológiai szempontból a faj egyik meghatározó sajátossága a párkeresés: a párképződés fő
csatornája növényen terjedő rezgéskommunikáció.
Diszperzió és térbeli dinamika
A faj diszperziója két eltérő mechanizmusra bontható: a nagy távolságú terjedés döntően antropogén
eredetű (fertőzött szaporítóanyag és növényi anyag mozgatása), míg a lokális terjedés az imágók aktív
repüléséhez kötött, amely ültetvényen belül és azok között biztosítja a fertőzési kapcsolatok fenntartását.
Megfigyelések szerint az aktív diszperziós távolság néhány tíz-száz méteres nagyságrendű, de regionális
viszonyok között ennél nagyobb (akár néhány száz méteres) mozgás sem zárható ki. Ennek ellenére
járványtani szempontból – különösen rezervoárkörnyezetben – a rövid távú mozgás is elegendő a fertőzési
lánc fenntartásához.
Epidemiológiai kulcs: időben eltolódó fertőzőképesség
A kabóca epidemiológiai veszélyessége nem egyszerűen a jelenlétéből fakad, hanem abból, hogy a
populációdinamika és a fertőzőképesség időben eltolva kapcsolódik össze:
– a fiatal lárvák még nem fertőzők,
– de fertőzött tőkén táplálkozva felvehetik a fitoplazmát,
– a többhetes lappangási idő miatt a tényleges fertőzésátadás főként az imágóállapotban történik.
Ez a biológiai késleltetés magyarázza, hogy a fertőzési ciklus megszakításának legbiztosabb pontja a
lárvapopuláció időbeni hatékony visszaszorítása, ezzel jelentősen mérsékelve a fertőző imágók kifejlődését.
Járványtani és védekezési szintézis
Az aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée, FD) fitoplazmájának (Candidatus Phytoplasma vitis)
epidemiológiai sikere tehát három alapvető, egymást erősítő biológiai sajátosságra épül:
• a floémhoz kötött, hosszabb ideig tünetmentes ill. késleltetetten észlelhető fertőzésre a
szőlőtőkékben, valamint az áttelelési pozíciójára;
• a Scaphoideus titanus vektor perzisztens-propagatív átvitelére, amelynek következtében a kabóca
élete végéig fertőzőképes marad,
• valamint a vektor egynemzedékes, de időben elhúzódó fejlődésére, amely hosszú fertőzési szakaszt
biztosít az ültetvényben.
A kórokozó ellen kuratív kezelés nem létezik. A járvány lefolyása és visszaszorítása ezért alapvetően függ a
fertőzött tőkék (és a rezervoárok) időben történő azonosításától és eltávolításától, valamint a
vektorpopuláció olyan hatékony kontrolljától, amely még a fertőző imágók kifejlődése előtt hatékonyan
megtöri a ciklust.
Budapest, 2026. április 21.
Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara
www.magyarnovenyorvos.hu
