2018.június 12-én került sor az első határmenti, kimondottan szakértői növényvédelmi Workshop-ra a burgenlandi tartományi növényvédelmi szervezete szervezésében Lakfalván.
Magyar részről 3 fő a kamaránkból, 2 fő pedig a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kamarából vett részt Barkaszi Imre elnök úr vezetésével.
A központi témák a következők voltak:
- Mikotoxinok – „természetes“ mérgek élelmiszerben és takarmányban
- A vízminőség és szerepe a permetezés hatékonysága tekintetében
Ing. Stefan Winter köszöntője és felvezetője után Kurt Foltin foglalta össze a Fusarium fajok jelentőségét, szerepét kalászos gabona és kukorica kultúrákban. Megyei Kamaránk részéről Farkas István tájékoztatta a jelenlevőket a megyében elvégzett belső Fusarium vizsgálatokról és a hazai tapasztalatokról.
Az előadások után következett a téma szakmai konzultációja, ahol osztrák termelők, szaktanácsadók ismertették tapasztalataikat, valamint Iván Anita tagtársunk a felügyeleti munkák tapasztalatait osztotta meg a jelenlevőkkel.
A rendezvény második részében a vízminőség szerepéről tartottunk előadást, amelyet szintén kétoldali konzultáció zárt le.
Nikitsch határában a burgenlandi Agrarkamara fajtakísérleti bemutatójával zárult a rendezvény.