Kezdetben csak néhány kígyózó akna jelent meg az idén a szőlőfélék lombján, nyár végére azonban a kígyóaknák kusza szövevénye hálózta be a levelek felszínét. A korábbi években a kártétel csak szórványos volt, az idei csapadékos nyár azonban kedvezett a tömegszaporodásnak. Az amerikai vendég hernyója
ugyanis az általa rágott aknába szivárgó növényi nedvvel táplálkozik.

Az észak-amerikai fajok közül a Phyllocnistis vi­tegenella fajt vélik az európai szőlőkön megtelepedni, idő-rendben először 1994-ben Olaszországban, 2004-ben Szlovéniában és 2009-ben Svájcban. Hogy hozzánk olasz importnövényekkel került-e be, vagy Szlovéniából repülve jött, már nem fog kiderülni. Az sem kizárt, hogy a filoxéravész idején behozott amerikai szőlőkkel már régen eljutott hozzánk, aszőlőültetvények alapos növényvédelme azonban hatásosan gátolta eddig a szaporodását. Most viszont a kertekből jogosan kitiltott veszélyes rovarölő szerek hiányában szabad az út a terjedésének, de a növényvédő szerek drágasága is csökkenti a kerttulajdonosok sző-lővédelmi szándékát.
A Phyllocnistis vitegenella jellegzetes kígyóaknái most megtalálhatók az európai fajtákon, az amerikai alanyokon és a hibrid direkttermőkön egyaránt, szórványosabban az Ampelopsis quinque fo­lia­nés tricuspidata­nis.
A lepke igen apró, 2,5 milliméteres, ezüstfehér elülső szárnyán a jellegzetes vonalas rajzolat fekete pöttybe fut öszsze a barnás csúcsmezőben. Május végén kezdődik a lepkerajzás, június közepétől júliusig emelkedő az egyedszám, a második rajzáscsúcs augusztus közepétől szeptember közepéig tart, alkonyattól élénkülnek meg a lepkék. A nőstények a levelek színére rakják le 0,25 milliméteres lapos, kerek petéiket. A kelő hernyók berágják magukat a levélbe és az epidermisz alatti keskeny, lapos járatban a
növény nedveivel táplálkoznak. A növekedésük során háromszor vedlenek, az utolsó lárvaszakaszban már nem táplálkoznak, fejük elkeskenyedik, rágás helyett már csak a szövedéktokot készítik el a járat kiszélesített csúcsában. A barna, 2,5 milliméteres báb feji részén a fűrészes élű, hegyes nyúlvány a gubó
és a levél epidermiszének felnyitására szolgál. A potroh szelvényeinek horgas tüskéivel pedig kígyózó mozgással tolja ki magát a báb a levélből.
Az egymást követő nemzedékek (Olaszországban négy is lehetséges) tevékenysége nyomán a levél szövetének negyede-harmada elpusztul a nyár végére, ennek arányában romlik a szőlő vízháztartása és anyagcseréje. Ez nyilvánvalóan rontja a termés mennyiségét és minőségét is. Üzemi ültetvényekben a szőlőmolyok és a szőlő ilonca elleni védekezés az aknázó molyokat is féken tartja. Házikertben az esetleges kezelések költségesek, inkább a természetes ellenségeik elszaporodásával reméljük, hogy viszszaszorulnak.

Tisztázatlan rokonság

A kígyóaknás molyok alcsaládjából 126 faj ismert, zömükben trópusi elterjedésűek, Európában eddig hét fajt találtak, nálunk pedig csak négyet nyárakon és fűzeken. A Phyllocnistis-nemzetségből szőlőféléken az amerikai földrészen Vitis vinifera­n él a Phyllocnistis vitegenella faj, Vitis cordifolia­n és vulpina­nan Phyllocnistis vitifoliella, Parthenocissus quinquefolia­n pedig a Phylloc nistisampelopsiella. Ezeket 1879-ben és 1871-ben különítették el, leginkább a tápnövényük alapján. Ezekhez társult még 1987-ben az Oroszországban Vitis amurensis­en talált Phyllocnistis vitella faj. Ezek az apró lepkék külső bélyegeik alapján rendkívül hasonlóak, ivarszerveik, illetve az örökletes anyaguk (DNS) vizsgálatával lehet majd eldönteni a faji önállóságukat.