Aktuális ajánlatok

ADAMA Hungary Zrt. aktuális

Tisztelt Gabonatermesztők! 


A növényvédelem, melynek célja a „kihelyezett érték” megóvása a vetéstől a betakarításig, napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a kalászos termesztés-technológiában.  Az elmúlt évek trendje, hogy egyre kisebb területen egyre nagyobb termést szeretnénk elérni, amihez azonban a hagyományos, megszokott fajták és technológia nem elég. A nagy termőképességű intenzív fajták pedig teljesen más növényvédelmi-technológiát követelnek. A korai vetésidő és az alacsony tőszám miatt a hatékony és eredményes búzatermesztés egyik kritikus elemévé vált a gyomkonkurencia időben történő kikapcsolása.

A tavasszal végzett gyomirtás nem lehet elegendő egy olyan őszi kultúránál, ahol a vetéssel egy időben számtalan gyom is kel, ráadásul az elhúzódó, gyakran nyáriasan meleg őszi időjárás kedvez a gyomok felszaporodásának. Nem véletlenül változik a kalászos gabonák gyomösszetétele. A tipikus őszi gyomok (pl: viola, veronika, tyúkhúr) problémája a szokásos tavaszi gyomirtással már nem megoldható, sőt az ilyenkor végzett permetezésekkel sok esetben még segítjük is a gyommagok beérését, ezáltal a terület elgyomosodását.

Az említett kétszikűek mellett olyan egyszikű gyomnövények, mint a széltippan vagy az ecsetpázsit hatékony irtásában fejlődésük korai szakaszában érhetünk el jó és költséghatékony eredményeket, abban az őszi állapotban, amikor még nem használták fel növekedésükhöz a rendelkezésre álló vizet és tápanyagot, amelyet a kalászosunknak szánunk.

Az ADAMA kalászos növénytechnológiájának alapeleme a Legato Trio gyomirtó szer, mely megfelel a korszerű őszi búza termesztés technológia elvárásainak.

 

vmnk

Szerkesztette: ADAMA Hungary Zrt.

 

Gazdáknak okosan – már 4 kultúrában elérhető a Kedvezményklub!

Termelőknek nyújtott kedvezményekkel segíti a 2017-es növényvédelmi szezon sikerét a BASF

A BASF csapata évek óta kellemes meglepetésekkel indítja a szántóföldi növénytermesztési szezon azzal a céllal, hogy megkönnyítse a termelők munkáját. A cég szakmai eszközrepertoárja a különleges szakmai kiadványoktól, a tematikus weboldalakon át a különleges árakcióig terjed.

Az elmúlt években bevezetésre került, vásárláskor árkedvezményt biztosító – online igényelhető -kuponok nagy népszerűségnek örvendenek a gazdák körében, hiszen az így megtakarított összegeket akár már a szezonon belül arra fordíthatták, amire csak szerették volna.

A termelői visszajelzések alapján a 2017-es évtől a BASF KEDVEZMÉNYKLUB immár 4 kultúrában elérhető. A kalászos, repce, napraforgó és szója termesztői a BASF legnépszerűbb termékeire igényelhetnek kupont a Kedvezményklub weboldalán 1 regisztrációval.

Természetesen a BASF korábbi kuponakcióiban résztvevő partnerek regisztrációja érvényes maradt, viszont jó hír, hogy a felület megújult, immár mobilról, tabletről is könnyen elérhető – az egész szezonon át.

Érdemes minél előbb felkeresni a www.kedvezmenyklub.basf.hu oldalt - akár már a kezelések tervezése során - hiszen 9 különféle termékre igényelhetünk kuponkedvezményt, így jóval olcsóbban hozzájuthatunk a legjobb BASF termékekhez!

Az akcióban résztvevő termékek:

Biathlon 4D - Opera New - Osiris - Pictor - Spectrum - Pulsar Plus - Corum+Dash HC - Caramba Turbo

Egy kis ízelítő az elérhető hektárköltség-megtakarításból:

  • A kalászosok esetében akár nettó 5000 Ft/ha

  • A napraforgó esetében akár nettó 6850 Ft/ha

  • A repcében a tavaszi regulátoros és gombaölő szeres kezelés hektárköltségéből akár 2000 Ft/ha

  • A szója esetében a gyomirtás költségeiből akár nettó 1100 Ft/ha

Kezdetnek nem rossz, igaz?

További részletek a Kedvezményklub weboldalán olvashatók.

Okos gazdák, kedvezményre fel!


 
 

 4 NÉPSZERŰ BASF TERMÉK 2017-BEN HIHETETLENÜL KEDVEZŐ VÉGFELHASZNÁLÓI ÁRON

Az árak magukért beszélnek:

  • Tango® Star                ajánlott végfelhasználói ár: nettó 6590 Ft/l*

  • Pulsar® 40 SL             ajánlott végfelhasználói ár: nettó 11 900Ft/l*

  • Fendona® 10 EC        ajánlott végfelhasználói ár: nettó 9 999Ft/l *

  • Jumbo® Extra OD       ajánlott végfelhasználói ár: netttó 55 700Ft/csomag*

 

Higgyen a szemének, és az ajánlat részleteiért már ma keresse fel kereskedőjét!

*a hirdetés nem minősül ajánlattételnek, avásárlás feltételei kereskedőnként változhatnak

 

 

 

 

 

 

 

Alkategóriák

Magyar Díszfaiskolások Egyesülete

Új Veszélyes kártevők

1242238532955189965Biohazard.svg.med

Előrejelzés

   Elorejelzes kicsi

 

PEST monitor

Google Maps logo

Sajtó szoba